Tengelits-Porta Éke Kennel

A Tengelits-Porta Éke Kennel neve mögött két elhivatott ember áll, Tengelits-Magda Ildikó és Tengelits István.

Egészen 2017. szeptemberéig a fővárosban éltünk, de pulink mindig volt. Az állatok szeretete vezérelt minket vidékre. Heves megyében, Kál községben élünk. Célunk, két ismert magyar fajta, a PULI és a KOMONDOR szakszerű tenyésztése és népszerűsítése.

Kennel nevünket 2020. december végén igényeltük meg, 2021. januárjában hagyták jóvá. Ez volt az az időpont, mikorra megszülethetett a konkrét elhatározás, hogy komolyan foglalkozzunk ezzel a két nagyon értékes és intelligens magyar fajtával. Fontos szempont volt az is, hogy ebben az időszakban váltak igazán optimálissá a körülményeink szabadidő és egy alom felneveléséhez megfelelő környezet kialakítása szempontjából. 

A kezdetek kezdetén kimondottan hobbi célból tartottunk pulit. Az első puli kutyánkat több mint 33 éve Balatonedericsi Nesze névvel törzskönyvezték. Most már csak múlt időben beszélhetünk róla, mert, 14 évesen elment az angyalok közé. Az egyik kölyke, Szundi, velünk maradt, 2008. júliusában kelt át a szivárványhídon. Miután itt hagyott minket, Csutak került hozzánk. Csutak is családtag, de nem pedigrés, ami kilenc éve még nem is volt szempont. Ő még mindig velünk él, egészséges, boldog kutya, 12 éves múlt. Igazi családtag. Mind a három pulinak nagyon sokat köszönhetünk, társaink voltak, jóban rosszban.

Kutya ügyben márkafüggők lettünk. Családunk 2017. szeptemberében új taggal bővült, Árminházi Szederrel, egy fehér szuka pulival. 2017. decemberében egy fekete szuka pulival lettünk gazdagabbak, Czudarligethy Juhász Nefelejccsel. Szederrel és Nefelejccsel már komolyabban foglalkoztunk. Jártak kutya óvodába és kutya iskolába. Szeder letette az E/1-es engedelmességi vizsgát, Szeder és Nefelejcs vezetettek be minket a kutya kiállítások és a kutya iskolák világába. Sok jó barátot szereztünk a kiállítási rendezvényeken és a kutya suliban. Kiállításokon is remekül szerepeltek. Árminházi Szeder Show Champion cím birtokosa, Czudarligethy Nefelejcs megszerezte a Junior Champion címet.

Igazán a kiállítások látogatásain szerettünk bele a KOMONDOR-ba. Minden rendezvényen megcsodáltuk nyugodtságukat és méltóságos, tiszteletet parancsoló megjelenésüket. Ezeknek az élménynek az eredménye, hogy 2018. márciusában egy újabb taggal bővült a falka, Hevesi Portámkincse Dáliával. Egy gyönyörű komondor szuka. Ő is járt kutya oviba és egy Junior Champion cím birtokosa.

Hisszük, hogy a komondor és a puli remek páros. Ennek a ténynek birtokában voltak az állattartással foglalkozó őseink, a pásztorok, gulyások. A komondor nagyon okos kutya, könnyen tanítható, a tévhitek ellenére iskolázható, de a nyáj mellett főleg az erejére volt szükség. A pulinak meg az eszére és a rafináltságára.

Kinek ajánljuk a két fajtát? Csak olyan embereknek, akik tisztában vannak azzal, hogy mind a pulinál, mind a komondornál, a szőrápolás nagyon fontos. A kutyák 8-9 hónapos koráig, nem nagyon van gond a bundával, de utána folyamatos gondozást, tincsezést igényelnek. Ezt megteheti a kutya tulajdonosa, de ha nem ért hozzá, elengedhetetlen a kimondottan ezekhez a fajtákhoz értő kozmetikushoz járni.

A puli nagyon hűséges, ám hatalmas a mozgásigénye. Elsősorban kertes házakba javaslom kinti-benti tartásra. A pulit lehet csak az udvaron is tartani, megfelelő körülmények megteremtése mellett. Ilyen esetben szükséges fedett kennel, télen meleg kutyaház, árnyékos udvar. Nagyon szeretnek túrázni, rohangálni, ezért városi lakásban is tartható, de biztosítani kell számára a megfelelő mozgást. (Erősen meggondolandó egy társasházi tartás, mert bizony szereti hallatni a hangját, és a szomszédok ritkán tolerálják.)

A pulival kiválóan lehet, agilytizni, nagyokat sétálni. Nagyon ragaszkodó, könnyen tanul. Sok szeretet tud adni.

A komondort csak kertes házba ajánljuk, jellemzően kinti tartásra. Nagy a területigénye, éjszaka járőrözik. Hatalmas mérete és súlya miatt erőskezű, határozott, következetes gazdira van szüksége, mert időnként nagyon konok, de szeretettel meg lehet beszélni vele mindent.

Egyik fajtát sem ajánljuk olyan embereknek, akik nem fogadják el, hogy minden kutyának joga van a megfelelő táplálékhoz, és hogy konyhai maradékon nem élnek meg. Nem ajánlom annak, aki nem veszi tudomásul, hogy minden ebnek joga van az egészséghez, megfelelő orvosi ellátáshoz és szőrápoláshoz. Nem ajánlom senkinek, aki láncon szeretné tartani a leghűségesebb társát. A kutyák minőségi tartása nem a vételárral kezdődik!

6 hozzászólás ekkor: Tengelits-Porta Éke Kennel

  1. Kedves Barátaim és Ismerőseim!
    Régebben bohóckodtam, hogy hogy lehet balkézzel élni és netezni.
    Na most átélhetem… A ma nap nem sikerült a szokott módon leküzdeni a házunk lépcsőjét.
    Talán a jégtől, talán csak a lépcső szélére léptem, de akkorát estem, hogy a fölrengés jelzők is érezhették.
    Eredmény: zúzódás a térdemen, vérző 2,5cm sem a bal szemem fölött, és egy fityegő, mozgásképtelen, de legalább nagyon fájdalmas jobb kéz.
    Szerelmetes feleségem azonnal hívta a mentőt, legyőzve a pánik hajmamát. Egy hős volt!
    Én, talán néhány másodperc eszméletvesztés követően konstatáltam, hogy a jobb karom mintha, nem az enyém lenne.
    A mai nap felénk nagy hó, jegesedés és hófúvás volt, így a mentőre is – fájdalmamat tűrve – sokat kellett várni. A mentős meglátva a két komondort, reszkető inakkal jött be, (szerintem bokáig összefosta magát) pedig a komondorok, de még a pulik is el voltak zárva. Nem kis fájdalmak közepette cammogtunk az egri kórházba.
    A sürgősségi osztály minden elismerésemet megérdemli! Köszönet nekik!
    Mint kiderült, „csak” kificamodott a jobb vállam. Egy tüneményes adjunktus asszony úgy rakta helyre, hogy szinte észre sem vettem. Rögtön megszűnt a kegyetlen fájdalom. Tudnak valamit ezek az orvosok! Nagy-nagy köszönet!
    A fejemet összestoppolták, a jobb kezem gipszbe került. A vállam és a könyököm már mozogna, a kézfejemet viszont még nem érzem, nem tudom mozgatni.
    Holnap kapok valami elektromos kezelést, hogy az idegpálya vezetése regenerálódjon. Bízom az amperek csodatévő hatásában. Ki bízzon ebben, ha nem egy nyugdíjas villamosmérnök…
    Külön köszönet Besenyei Daninak, aki ebben az ítéletidőben Ildikóval együtt haza hozott.
    Most felkötött, félig béna jobb kézzel ülök itt és írok Nektek. Remélem, hogy holnap jobb hírekkel tudok jelentkezni.

  2. Egy kedves ismerősünk – Szabóné Szabó Zsuzsa (Csupaszabó) – írását idézem engedélyével, kicsit rövidítve, szerkesztve:

    „Egy kb. 55 éves álmom valósulhatna meg, ha lehetne komondorom.

    A fajtát jól ismerem, apai Nagyanyám Mackójának a házába bújtam el egy bödön szilvalekvár elfogyasztása után, mert Mama egy méretes fakanállal a kezében keresett. Maci meg odaült a háza ajtajába, falazott nekem. Mackó csodálatos komondor volt. Na a lekvár nem vált az egészségemre, 3 napos szapora volt a büntetésem!

    Egyik húsvétkor az idő nagyon hidegre fordult, a még csak pelyhes pár napos kiscsibék nagyon fáztak. Reggel Mama hívta Mackót, aki nagyon vonakodva jött ki a házából. Minden lépésénél 1-1 igen felháborodottan sipákoló kis pelyhes kiscsirke pottyant ki a bundájából.

    Udvari kutya volt, a konyhára csak a zsíros kenyeréért ment be. Bárki bejöhetett az udvarra, de ki csak akkor mehetett, ha Mama kiengedte. Még Aput sem engedte kimenni, pedig jól ismerte. Amikor Mamát kórházba vitték a szívével, a közelben lakó rossz szándékú elemek felfedezték, hogy nincsenek a tyúkok bezárva. Bemásztak a kerítésen, ha már ott voltak, összeszedtek minden mozdíthatót a lakásban. Kivitték a cuccokat, ott akadtak össze Macival. Mackó mind a 4 férfit ledöntötte és őrizte. A szomszéd néninek másnap délelőtt jutott eszébe, hogy mi van a tyúkokkal. Átnézett, látta a batyukat és a földön fekvő 4 pasit. Hívta a rendőröket. Szerintem még rossz szándékú ember nem örült úgy rendőrnek, mint ők! Mindannyian összecsinálták magukat. Mondjuk Mackó szemfogainak a nyoma látszott a nyakukon. Majdnem agyonlőtték a rendőrök Macit, mert őket is foglyul ejtette. A szomszédasszony intézkedett, hogy a kórházból hozzák haza mentővel Mamámat, Maci neki engedni fog. Így is lett…

    Egyszer pedig életet mentett. Ritkán ugatott, ha igen, oda kellett rá figyelni. Mama hazától a 6. ház udvarán a néni január közepén éjjel kiment az udvarra, elesett, eltört a lába. Kiabálását a többi kutya ugatásától nem hallották. Maci majdnem kiverte a szobai ablakot. Mama kiment, Maci hívta a kapuhoz. Utánament, Maci a 6. ház kapujáig rohant, ott kaparta a kaput. Így menekült meg a néni. Reggelre csonttá fagyott volna.

    Ilyen emlékek miatt szeretnék komondort.”

  3. Bíróné Cseh Éva vagyok, kutyakiképző, a Kisbíró Mudi Kennel tulajdonosa és állatvédő, aki mudi fajtamentéssel foglalkozik elsősorban.

    A magyar fajták rajongójaként jelenleg két mudival és egy komondorral élek egy nagy tanyán, ahol állatokat gondozok a tulajdonos megbízásából, és ahol kutyáim kiélhetik azokat az ösztönöket, amelyekre ezeket a fajtákat évszázadokig szelektálták. (Szelektálás = válogatás, olyan tenyésztői munka, ahol csak a legrátermettebb kutyáknak születhetnek utódaik).

    Egy erősen szubjektív kutyás sorozatot indítok, mivel kutyás barátaim megkértek, hogy szórakoztató formában némi ismeretterjesztést folytassak kinológia (magyarul kutyatan), kutyakiképzés, szocializáció és egyéb kutyás turpisságok terén.

    Igyekszem majd élményszerűen mesélni nektek kutyás életemről és arról, mennyi mindent tanultam a kutyáim révén részben tőlük, részben más emberektől. Ezt a tudást szeretném átadni és vele együtt egy kellemes olvasásélményt nyújtani nektek. Mindaz, amit itt le fogok írni, a fejemben van. Nem az internetről „ollózom“ össze, az sem kizárt, hogy tévedések is vannak benne, nem abszolút igazságok, a legtöbbje saját tapasztalaton, vagy régebben megtanult dolgokon alapul.

    Amennyiben megtisztelsz azzal, hogy olvasod majd, nagy örömömre szolgál, és remélhetőleg te is tanulsz belőle, ahogy én tanultam a többi kutyástól, akik közül jó néhányan már a barátaim. Kezdő kutyásként bizonyára rengeteg új dologról fogsz olvasni, gyakorlott kutyásként pedig talán az élménybeszámolóimat veszed majd szívesen és mosolyogsz magadban, hiszen hasonlókat már te is átélhettél. Röviden, könnyen emészthető formában fogok néhány témát kifejteni és várom majd a kérdéseiteket is.

    Néhány napon belül olvashatod az első témát, ami a kutya domesztikációja (háziasítása) és a vele érkező ősi ösztönök, amelyeket az ember okosan fel tud használni.

  4. Kedves barátunk – Bíróné Cseh Éva kutyakiképző, a Kisbíró Mudi Kennel http://www.kisbiro-kennel.atw.hu tulajdonosa és állatvédő – írásának 2. része:

    „Amennyiben olvastad első bejegyzésemet – amely bemutatkozás és előzetes volt a továbbiakra nézve – akkor reményeim szerint várod már ezt a posztot. Az első téma, amelyről tőlem olvashatsz, a kutya háziasítása.

    Logikusan beláthatjuk, hogy a 10-12 ezer évvel ezelőtti ember számára a kutya őse – ami valamilyen farkasféle volt – konkurenciát jelentett, hiszen a vadászterületen szinte ugyanazokra az élőlényekre vadászott, ami az embernek is táplálékul szolgált. Ám a természet már akkor ismerte a szimbiózist, amikor az ember még nem fogalmazta meg, hogy ez valójában micsoda. A szimbiózis különböző életformák együttélése annak érdekében, hogy ezek az élőlények kölcsönösen segítsék egymást és ezzel a túlélés esélye nőhessen számukra. Valami ilyesmi alakult ki az ember és a kutya őse között.

    Konrad Lorenz, a híres etológos, akinek könyvein nőttem fel, eleinte azt feltételezte, hogy a kutya két különböző ágon fejlődött ki és a mai kutyafajták egy részének az aranysakálhoz hasonló őse volt, másik részének pedig valamilyen farkasféle ragadozó. Erre a következtetésre a kutyák viselkedése alapján jutott, összehasonlítva az úgynevezett egygazdás kutyákat azokkal, amelyek általában az emberhez hűségesek és nem egy adott gazdához egész életükben. Később ezt a tézisét visszavonta, mivel ő maga is meggyőződött róla, hogy a kutyának egy azóta kihalt farkas faj volt az őse. Ezt bizonyítják különböző DNS vizsgálatok is, amiket a tudomány fejlődése mára lehetővé tett.

    Hogyan kezdődött? Erre csak feltételezések vannak, mivel az akkori emberek írásos emlékeket nem hagytak ránk.

    Több elképzelés létezik arról, hogyan került közeli kapcsolatba az ember és a farkas. Az egyik ilyen, hogy a farkasfalka a vadászó ember táplálékának illatára húzódott közelebb és összeszedegette az ember után maradó hulladékot, el nem fogyasztott húst, zsigereket, csontokat, a lenyúzott állat bőrét. Az ember pedig nem vesződött az üldözésükkel, hiszen miért bántotta volna őket, ha azok nem támadták meg. A természetben nincs energiapazarlás, ha nem szükséges, nem bántunk más lényeket, és akkor az ember még szorosan a természet része volt. Az ember lassan hozzászokott, hogy a farkasok a közelében lebzselnek, várva a maradékot, így aztán már oda is lökték nekik, amit nem ettek meg. A farkasok pedig védeni kezdték a territóriumot, amelynek az ember is része volt. A veszélyt jelző farkasok nyelvét lassan érteni kezdték és ezekre a jelekre figyelve nagyobb biztonságban érezhették magukat.

    Később a farkasok elkísérték az embert a vadászatokra és várták az élelmet, amit az ember dobott nekik. Az emberek pedig rájöttek, hogy ha jól figyelnek, a farkasok jelzik nekik a rejtőzködő vagy menekülő zsákmányt, sőt később akár a vadászatban is segítséget nyújtottak. Ezen segítségért cserébe természetesen a zsákmányt megosztották a farkasokkal. Az együttműködés azért alakulhatott ki, mert a két faj hasonló módszerrel, falkában vadászott, de érzékszerveik és fegyvereik mások voltak, így kiegészítették egymás képességeit, eredményesebb vadászatot lehetővé téve. Az együttműködés folytán mindkét fajnak az addiginál több élelem jutott, kisebb „munkával”.

    Vannak olyan elméletek, amelyek arról szólnak, hogy elárvult farkaskölyköket vittek haza a vadászatról az emberek a gyerekeiknek játszani. Ezeket aztán etették és némelyik megérte a felnőttkort, majd egymással párosodtak és az ő utódaik egyre inkább emberszeretőkké váltak. Ennek bizonyítására Oroszországban rókákkal folytattak kísérletet, amely arról szólt, hogy a kutyához hasonló viselkedésű, az embert barátjának tekintő rókákat tenyésszenek. Ez sikerrel is járt. A rókák közül azokat párosították egymással, amelyek a legkedvesebbek voltak az emberrel és néhány nemzedék után mind viselkedésben, mind küllemben inkább a kutyákhoz kezdtek hasonlítani.

    A magányos farkas elmélete a következő tézis, amit emberek felállítottak ebben a témában. Ez arról szól, hogy a mai farkas falkákban is megfigyelhető időnként, hogy egy vagy több egyedet kitaszít a falka és ezek aztán kénytelenek egyedül küzdeni a túlélésért, minden segítség nélkül. Ilyen egyedek lehettek aztán az emberek első követői, hogy a maradékból részesülve ne haljanak éhen, és az így összeverődött magányos farkasok alkottak aztán falkát egymással és az emberekkel.

    Bárhogyan is kezdődött, ez a két intelligens faj valahogy elkezdett együttműködni és az ember képes volt saját javára fordítani, hogy megértette a kutyák viselkedését és tudatos válogatással, tenyésztéssel ki tudta alakítani a különféle kutyafajtákat, amelyeket eleinte kizárólag munkakutyaként használt. Az ember tehát közvetlen résztvevője, segítője a kutyák evolúciójának, tudatosan alakítva azok genetikáját és számára kívánatos tulajdonságait.”

    A következő részben arról mesélek, milyen tulajdonságok alapján válogatták és tenyésztették a kutyákat, milyen munkára használták őket, milyen típusú kutyafajtákat hoztak létre az emberek, hogy azok segítségükre legyenek.

    A végére pedig, ha már említettem Konrad Lorenzt, akkor könyvajánló: Konrad Lorenz: Ember és kutya. Amennyiben szeretitek a kutyákat (nyilván igen, mert azért vagytok itt), akkor úgy gondolom, ez az egyik alapmű, ha az etológia is érdekel benneteket, akkor különösen érdemes elolvasni. Bár nem kifejezetten kutyás téma, de Lorenztől a másik kedvenc olvasmányom a Salamon király gyűrűje című könyv. Olvassatok!

  5. Kedves barátunk – Bíróné Cseh Éva kutyakiképző, a Kisbíró Mudi Kennel http://www.kisbiro-kennel.atw.hu tulajdonosa és állatvédő – írásának 3. része:
    „Üdvözöllek kedves Olvasó!
    Egy személyes dolgot szeretnék megosztani veled. Kedvelem a tudományos-fantasztikus irodalmat, főleg azokat, amelyek az időutazásról szólnak. Ezért ma egy időutazásra viszlek benneteket a múltba, 12.000 évvel ezelőttre.
    Ősemberek vagyunk. Az agyunk fejlett, a modern emberéhez hasonló, némely elvont dologra is van már szavunk, képesek vagyunk előre gondolkodni és látni cselekedeteink várható következményeit. Szelíd farkasaink velünk élnek, beengedjük őket személyes terünkbe, gyerekeink játszanak velük, a férfiak pedig vadászni viszik őket, míg asszonyok a tüzet őrzik, vagy ehető gyümölcsöket, bogyókat, gyökereket gyűjtögetnek a táborhelyünk közelében.
    Ma hárman indulunk vadászni három farkassal. Ezek még nem kutyák, viselkedésük és külsejük teljes mértékben a farkashoz hasonlít, a különbség csak annyi, hogy nem félnek az embertől, nem tekintik ellenségnek, sem tápláléknak az embert, hanem úgy viselkednek, mintha az ember a fajtársuk lenne. Nagyrészt önállóak, de kötődnek az emberhez és némelyikük viszonylag könnyen irányítható. Egyesek egy bizonyos embert követnek egész életükben, mások bármelyik emberhez odacsapódnak, szinte egyformán szeretik mindet.
    Tehát vadászatra készülünk. A farkasaink látják a vadászat előtti rutint, tudják már, mi következik, ezért izgatottá válnak. Elindulunk. Hamarosan az egyik farkas a magas fűben észrevesz valamit. Megáll, a zsákmány felé néz, szimatol, izgatottságában felemeli az egyik mellső lábát. Ezt észreveszi a másik farkas és kiugrasztja a zsákmányt a rejtekéből, utána iramodik. Nagyon gyors, gyorsabb, mint a nyúl, amit üldöz. A farkas elkapja, megvan az első zsákmány. De ez még kevés az egész közösségnek, így tovább indulunk zsákmányra lesve. Pattintott kőből készült éles dárdánkat a fejünk magasságába emeljük, dobásra készen. Az egyik farkas eltűnik. Néhány pillanat múlva egy szarvas rohan felénk, szinte nem is lát minket, annyira ijedten fut, egyenesen a sorfalba, amelyet mi emberek alkotunk. Beledöfjük a dárdáinkat, de a szarvas nem áll meg. Tovább rohan és eltűnik a szemünk elől, vérnyomot hagyva maga után. A szarvas mögött megjelenik az imént elkószált farkasunk. Ő volt, aki felhajtotta nekünk a vadat.
    Mára befejeztem, folytatása következik. Egy kérdést teszek föl, a poszt alatt nyugodtan válaszoljatok rá, akár három szóban, akár részletesen kifejtve az álláspontotokat.
    A kérdésem a következő:
    Melyik 3 kutya típus őse lehet ez a három farkas. Tehát nem konkrét fajták megnevezését kérem, hanem típust (mint pl. őrző-védő, amiből ugye sok fajta létezik). Várom válaszaitokat és hamarosan folytatom a történetet.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük